Oktatás

A felmerülő igényeknek megfelelően már 2020 óta szervezünk oktatásokat. Első körben a piercing alapképzést és az erre épülő AcuPiercing® továbbképzéseket tartottuk meg, de ha lesz rá igény akkor más (masszázs, talpmasszázs, stb.) képzéseket is előkészítünk és szervezünk az ország bármely pontján.

Mi, az Alternatív Egészségtámogató Terápiáknál mindig igyekeztünk a tőlünk telhető legteljesebb, mindenre kiterjedő oktatási anyagot összeállítani. A minket bizalmával megtisztelő tanulók olyan anyagot kaptak, amit egyrészt a nemzetközi sztenderdek is megkövetelnek, másrészt a mindennapi használat során valóban hasznosítani tudnak. Gyakran megfűszereztük némi érdekességgel, olyan ismeretekkel, amik tágítják a látómezőt, bepillantást engedtek egy más gondolkodásmódba is.

Természetesen, a piaci verseny hatására megjelentek más oktatók is, ami rendjén is van.
Olcsóbb, kizárólag gyakorlat orientált képzéseket nyújtanak, ami gyakran elegendőnek tűnik a rohanó világunkban. Egy szolgáltató minél hamarabb, minél olcsóbban és minél gyakorlatiasabb képzést szeretne elvégezni, hogy minél hamarabb szélesíthesse a szolgáltatásainak körét. Év közepére megjelntek a bővített, gyakorlatilag az én oktatási anyagomon alapuló oktatók is, akik fáradságot és pénzt nem kímélve egyszerűen beirattak valakit az oktatásomra, hogy megszerezzék és meghallgassák, hogy mit oktatok. Ilyen a versenypiac. Mostanra már - tudomásom szerint - három olyan szolgáltató is van, akik azzal a tematikával - rosszabb esetben konkrét oktatási anyaggal - dolgoznak, amit én magam állítottam össze, figyelve az igényeket és a nemzetközi elvárásokat.

Mivel az elmúlt három évben úgy gondolom már elegendő konkurenciát neveltem ki mind szolgáltató, mind oktató terén, úgy döntöttem, hogy

2024-től az AcuPiercing mint szervezett oktatások megszűnnek.

A már nálam végzett hallgatókkal természetesen továbbra is kapcsolatban maradok, ha igény van rá.

Egyénileg igényelhető oktatások:

Piercing alapképzés

  • Minimum 2 napos képzés, 1 nap elmélet + 1 nap gyakorlat, igény esetén további gyakorlati napokkal
  • Piercing szúráshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalók, előkészületek, folyamat és utókezelés
  • Általános pontok (fül, nyelv, köldök, stb) + microdermal
  • A 2 nap ára: 210.000Ft, ami tartalmazza a jegyzetet, a legszükségesebb eszközöket, valamint a gyakorló naphoz szükséges eszközöket és ékszereket
  • További gyakorlónapok ára: +105.000Ft amely szintén tartalmazza a gyakorláshoz szükséges eszközöket és ékszereket

AcuPiercing® továbbképzés
piercereknek, vagy alapképzést végzetteknek
(a képzés nem tanít meg piercinget szúrni, behelyezni!)

  • Az AcuPiercing® rendszerében használható, a keleti fülakupunktúrás rendszerekben is fellelhető speciális pontok
  • Minimum 2 napos továbbképzés, 1 nap elmélet + 1 nap gyakorlat, igény esetén további gyakorlati napokkal
  • Az AcuPiercing® rendszerének alapjai, használható pontok és azok indikációi, azok HELYES lokalizációja
  • Általános pontok (Shen men, "migrén", étvágycsökkentő, stb.)
  • A 2 nap ára: 210.000Ft, ami tartalmazza a jegyzetet, egy pontkereső szondát, Dr. Széchenyi István féle orientációs térképet
  • valamint a gyakorló naphoz szükséges eszközöket és ékszereket
  • További gyakorlónapok ára: +105.000Ft amely szintén tartalmazza a gyakorláshoz szükséges eszközöket és ékszereket

AcuPiercing® Intenzív kombinált képzés
(a képzés tartalmazza az alap és a továbbképzés minden elemét,
tehát megtanít piercinget szúrni, behelyezni!)

  • Minimum 2 napos képzés, 1 nap elmélet + 1 nap gyakorlat, igény esetén további gyakorlati napokkal
  • Piercing szúráshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalók, előkészületek, folyamat és utókezelés
  • Általános pontok (fül, nyelv, köldök, stb) + microdermal
  • Az AcuPiercing® rendszerében használható, a keleti fülakupunktúrás rendszerekben is fellelhető speciális pontok
  • Az AcuPiercing® rendszerének alapjai, használható pontok és azok indikációi, azok HELYES lokalizációja
  • Általános pontok (Shen men, "migrén", étvágycsökkentő, stb.)
  • A 2 nap ára: 275.000Ft, ami tartalmazza a jegyzetet, a legszükségesebb eszközöket, egy pontkereső szondát, Dr. Széchenyi István féle orientációs térképet
  • valamint a gyakorló naphoz szükséges eszközöket és ékszereket
  • További gyakorlónapok ára: +105.000Ft amely szintén tartalmazza a gyakorláshoz szükséges eszközöket és ékszereket

Csakra Piericing
AcuPiercing® továbbképzést végzetteknek
(a képzés nem tanít meg piercinget szúrni, behelyezni!)

  • Az AcuPiercing® rendszerében használható, a keleti fülakupunktúrás rendszerekben is fellelhető speciális pontok
  • 1 napos továbbképzés, 1 nap elmélet, kizárólag nálunk tanultaknak
  • A csakrák rendszerének megismerése, háttere
  • Az AcuPiercing® rendszerében meghatározott csakra pontok és azok indikációi, azok HELYES lokalizációja
  • További általános csakra tisztítási technikák
  • Az 1 nap ára: 105.000Ft, ami tartalmazza a jegyzetet, a Gyökértől a koronáig c. könyvemet
  • Opcionális gyakorlónapok ára: +105.000Ft amely szintén tartalmazza a gyakorláshoz szükséges eszközöket és ékszereket
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd
Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account